A nehéz költõ
Elöntenek durvaszemcsés gondolatok.
Néha azért csinálok egy hasonlatot,
mely olyan, mint a vödörből készült szita:
nehéz és zörög, de még átereszti a
nagy lukakon a durvaszemcsés gondolatot.
Néha azért csinálok egy hasonlatot.
Rímeim talán kicsikét sántítanak,
mint ahogy örök pályáján sántít a Nap,
mely épp mélyenszántó gondolatom tárgya:
hogy lesz a fényből növény, majd végül trágya;
s míg a strici szavak új sort kerítenek,
rímeim talán kicsikét sántítanak.
Ritmusom pihekönnyen gördül és szökken,
de azért párszor netalántán megzakkan,
fülel, merre zuhan a súlyos gondolat.
Ilyenkor ritmusom meg-megáll, vagy tolat.
Verslábból ugye mégis több, mi nem zökken?
Ritmusom pihekönnyen gördül és szökken.
Összességében tán nehéz költő vagyok.
Az elmondottak mellett enjambament-ok
is körmön fonják még légies verseim,
mikben ide-oda Olümposz ormain
repkedek, s halvány fingom sincs, mit akarok.
Összességében tán nehéz költő vagyok.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.