Eszmék a mosodában

Ültem csendben az ágyon, néztem a hóesést,
hogy szinezik a tájon a feketét fehérre.
Nincs már a kupolán sem vöröscsillag húsz éve,
és lassan teleszívtam tüdőm... milyen mesés.
Aztán tűnődve láttam, ahogy eszmék lebegnek
az égi mosodában: ahol már mind fehér;
de, ha sóhaja leér; máris olyan nehéz
levegőt venni tőle; belebetegszenek
a kínzás örömébe az agitátorok;
kiknek savas szeméből pattognak ki a láng
ostorok: felemésztve minden akaratot,
mely nem helyénvaló, ha jő majd egy új világ:
ilyen indokkal öltek; pogányt, zsidót, cigányt:
Mind egy isten nevében: írtják azt ki silány.
- Nem itéli el senki Krisztust: ki látta járni
a vizen, hogy miatta fúlt ki utána indult:
- mert lebegnek az eszmék a hatalom kezében.
Mint hópihék a szélben; elfedik, mi kiáll:
Ekevasat, hegy ormát, keresztet, koponyát,
és a szívek határát az emberek fejében







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.