Kék csillag

Sötétség követi minden léptemet
A levelek cipőim alatt lelapulnak
Minden léptel, mozgással halkulnak
Az ég oly fekete, megfogta lelkemet.

A léptek felgyorsulnak, félnek
A távolban, az ártatlan rózsa bokor mellett
Egy eszméletlen szépség rejtőzik
Remek.. remegek.. oly rég kerestelek

Lépeim lehallkulak, zord lett a hangulat
Csupán a madarak rémálma
Síkoltó csicsergésük, elkápráztat
Az égbolton találom, egyetlen menedékem

Az ég oly fekete, korom..
A rózsa illata egyre jobban vonz
Testemet körüljárja a szerelmes borz
Szeretném, de nem tudom..

Aranysárga haja, lehult puha vállára
Tökéletes mosolya, tőlem elvárta
Vér vörös ajkai, mindenre buzdít
E varázslatos pillanat, felvilágosít

Továbblépek, nem kell nekem
Szeretném, de nem szeretem
HIába keresem, nem lelem
Nem ő az én kedvesem

A lépteim már szaladnak
Egymást követik egy dalban
Végtelen szimfoniát dalolnak
A csillagok, harangoznak

Felnézek, az ég már oly derűs
Oly kék, oly fehér
Tökéletes
Lélegzetem csupa szenvedély

Csillagok rajza, templomot alkot
Jupiter, szaturnusz kitesz két ablakot
Az ajtot a hold őrzi, tartja rejtelmét
De meghallja, lelkem mély kérését

Az ajtó kinyilik, benézek
Előszőr olyan új, meztelen volt minden
Elbujni már nem tudtam
Érzelmeimet magamról levetkőztettem..

És akkor, e végtelen pillanatban
Ott vagy, a templomban, minden előtt
Úgy ragyogsz, rádnézni csupa veszély
Már nem bírom, csak rád figyelek

Nézlek, csodállak, de szavaimat nem lelem
Oly rég kerestelek, drága kedvesem
Te csak mosolyogsz,
Kék fényed mindent kivilágit

Szivemben nem létezik más, csak a fényed
Szemeidbe nézek, gyönyörű kék szemeidbe
Melleted a menyasszonyruha,
Rád vár hogy felvegyed

Gondolkodsz, de döntettél
Kezeddel megragadod
Már el is tüntél
Szenvedni sincs időm
Már visszajöttél

Szavakaban leírni
Akkori szépséged
Egyszerűen lehetetlen
Megközelíteni, eszméletlen

Ott vagyunk, együtt, te és én
Tanunk, a nap, a végtelen fény
Oly rég kerestelek, nem találtalak
De felnéztem, figyeltem, megláttalak

A puszta égbolton, csak nekem ragyogtál
Kék fényeddel, gyönyörű léteddel
Feltámasztottál, földi rutinomból
Most érzem igazán, hogy ember vagyok

A ceremoniának vége, csak én vagyok és te
Te vagy én menyasszonyom,
Én meg csak szeretlek
Végre ismerlek

Az égbolton, mosolyogva meséli a hold
Volt egyszer egy sötét, zord
téli estén
amikor apró léptekkel kerestelek
hegyeken, vizeken túl
nem találtalak, de
felfigyeltem rád

Azóta van az égen, egy kék csillag
De mellete mindig, a fehér villog
Együtt ragyognak, minden éjjel
Betöltik lelkünket a végtelen fényükkel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.