Két változat egy lyukas zoknira

1.
Kis lyuk tátongott egyik zoknimon,
nem molesztáltam, hagytam élni.
Ő sem bántott, miért tanítsam félni?!

Tisztára mostam a zoknit, szárogattam,
utat nyitottam a körnek előre,
szép, erős lyukat hizlaltam belőle.

Szabadnak született, hát legyen szabad!
Ép zokniból jut is, meg marad –
Csak így lehet egyénisége.

Nem fogtam be száját, hagytam beszélni,
a stoppolófa maradt néma. Remélni
így tanítottam, mint anyja a fiát.

2.
Este fáztam,
sarkán kis lyukkal zoknit húztam fel.
Reggel nagy lyukra ébredtem.
Elképzeltem az éjszakai vajúdást.

Már látom a fejét!
A lyukon egyre
kijjebb türemkedő sarok,
mint csecsemőfej
tágítja a kaput,
vajúdik a zokni,
gáttalanul egyre feszül,
tágul a nyílás,
csak a vér és sikítás
marad el,
hangtalan repedéssel
bújik ki a láb,
mint csecsemőfej.

Büszke vagyok zoknimra.
Életet adni – zokszó nélkül –
tudni kell!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Jelen-Lét (, 2008)
Kiadó: Vizuális Pedagógiai Mûhely