Sohasem érez

Nincs szótlanság,nincs bűvölet,
Csak tétlenség és gyűlölet,
Szívedben nincs semmi,mint korhadó fa kérge?
Akár egy hideg téli nap befagyva a vérbe,
Csak megállok, s nézlek,
Csak én vagyok,ki érzek.

Üres tekinteted arcomba néz,s semmi benne,
Lelked tükrözi vissza,mi talán kóró lenne,
S fájdalmam már nem tudja nézni,
Szívemet készül széjjel tépni,
Nagy sebeket ejt rajta,
Borzongva viselem el, belülről kaparja.

Erőltetett menet, lassú léptekkel,
Minden egyes érzés félelmetes képekkel,
Neked egyre nehezebb,mint fának a szél súlya,
Bártortalan hangod egyre csak azt s súgja:
Neked egyre könnyebb,nekem egyre nehezebb,
S majd azt mondod:Túl sok,amit érzek.
Mert egy életen át ezektől félek....

Sohasem érez,sohasem lát,
Nem azt mit kell,csak mind-mind mást,
Az őszülés,mi későn köszönt az én ellenségem,
Mikor lesz már vége...e zajos ellentétnek?
Mikor lesz csendesebb a szél?
Ki érez is valamit,nem csak remél.

Nem érzi,és nem fáj neki,
Ha az ősz a szemét,más évszakra veti,
Nem érez,csak tovább fújja a hűvös szelet,
S tovább ontja a hideg jeget,
S e jégtől,vérem hullik majd,
S mondom én"hová tűnt a fénylő kard?"








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.