sóvirágzás

Szürkületkor ide évek óta visszatér a tenger.
Lusta ujjaival tapogatja a házfalat, a házat.
Alig hallani valamit, a lágy kotyogást csak.
Ilyenkor félálomban lopva figyeli az ember.

Derékig merül az akác, kivirágzik a félelem.
Lebeg a nehéz kőpadok merev teste, sorban.
Lábukat lógatják bele az üres stadionban
a székek, mert ilyenkor nem ül senki a székeken.

Szürkületkor ide visszatér a tenger. Évek óta
követem e testet, tanul úszni. Félálomban
valamiért mindig kicsivel könnyedebb lesz,
ajkain só ízével, belül a szájban alga.

Mire megébred felisznak mindent a gyökerek.
Helyükre másznak a tárgyak csendben és pontosan.
Napközben testében némi sóval, félelemmel:
hidegen, mint a víz, lebegőbben mint az álom.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-17 13:06:40
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-17 13:06:40