Belső szárnyak





Mi nem mondogattuk egymásnak, hogy szeretlek,
együtt nőttünk föl, elröhögtük volna magunkat.
Egyszer mondta angolul, de annak súlya volt.
Csak érezzük és éljük, naponta.

Mikor a karom alá csúsztat egy újságot,
hogy felfogja az asztallap hidegét, mikor
kihoz két pulcsit, és ránk teríti, ha a kertben
sokáig beszélgetünk egy régi baráttal,

mikor hetekig faragja házunk oromdíszeit
pincemagányba rejtőzve, hogy elkészüljön
karácsonyra, pedig nem is az ő ízlése, mégis
belemerül érte a székely fejfák szimbolikájába,

mikor otthagyjuk a Balti tengernél gyűjtött
köveket a bungaló teraszán, a szép kerek
rózsaszíneket is sorban kirakva, emlékeink
súlyát ne cipeljük hátizsákban, mondja,

Szenteste mégis ott lapul kartonból
hajtogatott díszdobozokban három nyaklánc,
a rózsaszínű balti kavicsokból, saját készítésű
foglalatban, maga sodorta zsinóron,

személyre szóló formák, jellemük, arcuk van,
a kő hidege hűsíti túlhevült nappalainkat,
megnyugtat, mint az óvodában, mikor mindig
a közelébe húzódtam játszani, ott  nem bántottak

a fiúk, nem huzigálták a copfomat, nem vették el
a játékomat a lányok, kétméteres körzetben
szétsugárzott  belőle a belső harmónia, ott éreztem
magam biztonságban, ez így van  azóta is.

Ahogy öregszik, egyre jobban hasonlít
az angyalokra. Néha titokban megtapogatom
a lapockáját, és mindig csodálkozom, hogy
nem látszik semmi. Belül hordja a szárnyakat.
















Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-09-21 14:18:09
Utolsó módosítás ideje: 2010-09-21 14:30:03