amikor E. azt jelenti emlékezni


egy kulcs van a kezében, tudod ezek a
tenyérbe simuló lapos kis  kulcsok fémből, most csak
egy kulcs, mert egy ajtó van, ha kinyitja bemehetne,
ha letérdel, a kis lyukon keresztül, pont azt látná,
amire nem számíthat: ott ülsz egy asztalnál,
kávézol (még melegen, cukor nélkül) kissé
kócos fejjel, mint aki épp az imént szállt ki
az ágyból. köntösben még, de a hajad színe és a
szarkalábak, nos, mintha nem is te lennél,
csak az egész hangulata hasonló: az emlék
morzsáiból valami, csak a csésze fülének ívén
a fény, bevág az ablakkeret, pontatlan a sziluett,
bár a szemközti falon egy régi ismerős: kis óra
számok nélkül, aztán a sótartó az asztalon,
amelybe mutatóujjadat dugod, apró kristálykáit
nem láthatná odakintről.

lapos kis kulcs, izzadó tenyér, a balkonon
leszegett fejű, krákogó galambok toporognak,
szemükben múló fénnyel, az ajtók felett
jól látható helyen a jelek, ki-ki önmaga dolgát
végezve, ha kinyitja bemehetne, ha bemegy látni fogja,
hogy minden ugyanúgy áll, ahogyan tegnap hagyta,
és rájön, hogy a kulcs alakja is éppoly részleges,
akár az emlékezés.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-04 11:40:27
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-04 11:40:27