A virágkötő

Sosem éltem
itt, e földön,
eleddig csak
mások szemein át
csodálhattam virágait.

*

Még hajnalhasadta előtt, átmászva rozzant városfalon,
fütyörészve ballagok távoli rétjeim felé.
Karomon himbálódzó papiruszkosár, villanó kacor fenekén.

Óvatosan vágom száraikat, ügyelve, kicsit rájuk hagyjak;
majd víz alatt igazíthassam tikkadó végeket. Amint arra is,
erőteljesebb pártákon túl el ne hagyjam a bokrétát lazító
virágzat-felhőt, magasba nyúló hajnalezüstöt, zöldeket.
Levegősen helyezem száraik egymás mellé,
míg összeállnak, fejecskéik ne nyomódjanak.
Szín, illat, s lépték szerint rendezgetem őket,
örök törvény szerint, kifelé táguló körökben haladva.

Legbévül kerül virágok virága,
Borges meg nem énekelt rózsája.
Majd bókoló liliomok (egy-egy kinyíló Gábriél); kijjebb
parázsló küproszi pomagránátágak, vakító aszfodéloszok:
krétai sárga, elüszioni fehér. S nem feledem Yuanming
örök krizantémumát sem, Tlaloc keserű bársonyvirágait –
itt-ott elszórván egy-egy kakukkmákot (o, copas del oro!),
föl-fölizzó, kihunyó egynyári nyomaim.

Fölébük magasodnak a könnyű felhők:
mennyei len, nefelejcs, levendula – Kemet
napos kamillája, Gileád pártája, Turán mirtusza.
Legvégül ezüstök és zöldek: Poszeidón aggófüve,
acélszín tengerágy; Prométheusz szalmagyopárja,
illatos csillagocskákkal telehintett, hüperboreászi olajág;
valamivel távolabb Kookaburra eukaliptusza,
Heszperidák édes aranyalmaága.
Körül struccpáfrány-korona.

S amint e rengeteget görögtekerccsel átkötöm –
talánha annyi marad hátra;
idegen, kihalt föld agyagjából új korsót égessek,
s megtöltsem Gis sajgó forrásával – s túl
virrasztó hét éjen és nappalon:
hűs oltárodra helyezzem
egy elfáradt test emlékezetének virágait.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-11-17 15:32:51
Utolsó módosítás ideje: 2010-11-17 15:57:41