Apámról

Apámról nem tudtam,
mikor szeret.
Engem.
Féltestvérét a fiának,
vér szerinti kölykét,
mert az voltam én.
Bátyám és húgom közt.
A középső gyerek.

Pedig szeretett,
visszafojtva érzelmeit,
hogy ne is lássam,
ahogy sorba vesz minket
és az időt, mely rangot adott.
Bátyámtól indult a húgom felé,
vagy tőle a bátyámig,
hogy megossza velünk magát.
Én mindig köztük voltam,
mint az átlag.
A se nem kicsi, se nem nagy,
az ebből még nem, abból már igen,
adok, kapok
tépelődő kis suhanc,
mint folyó partjai közt a híd.
Átcsapott rajtam a szeretet
iszapmély melege,
rám emelte borús felhőszemét
derengő napjáról
s átszökött a fény hatlámpás szembe.
Jött viharléptekkel,
mikor leállt a munka
s hozzánk sodorta a déli harangszó.

Anyám mindig ebéddel várta
kipirultan, hogy mit alkotott
reszkető varázsa a létnek
szinte a semmiből.
Apám szerint csak egy tál étel volt,
összeütött.
Ideje se volt, hogy tudja, mi az
és élvezze ízét a csodának,
mintha a mennyben járna.
Nem válogatott soha,
csendben félretolta, ha nem kellett,
vagy köztünk osztotta szét.
Mi hittük, nem ízlik neki
és sajnáltuk anyánkat.
Ma már tudom,
az éhség is szeretet ,ha mást éltet
s bűn ott a jóllakottság.
Így élt ő köztünk.
Megbúbolta fejem egy koccanásnyit,
kicsit elmosolyodott
s már ment is.
Tányérom gőzén át
formáltam tovább tűnő alakját,
amíg láttam.

Anyám érezte szeretetét
és hiányát sokszor.
Ki tudja, honnan merített
hitet, erőt magába
s adta át nekünk azt,
mikor neki is szűken jutott.
Látta rajtam, mi bánt,
ahányszor elment az apám
s magamra hagyott.
Kötényéhez szorította arcom,
hogy ne lássa könnyeim,
mintha ő hordaná bűneit a világnak,
úgy súgta fülembe,
látod fiam, szeret apád
s csontig hasított belém ölelése,
ahogy vigasztalt,
magát meg okolta.

S ami hiányzott nekem
gyerekként apámból,
ő csendben mindig...
bepótolta.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-01-07 14:25:02
Utolsó módosítás ideje: 2011-01-07 20:28:36