Boldogan lebeghetne

Most arra gondol, hogy talán csak
arrébb kellene raknia  
a láda egyik sarkából a másikba,
az alsó polcról a felsőre,
a nyelve hegyéről, a torkából,
a nyakizmaiból, a derekából a
jobb karjába, a bal karjába, a
lábaiba, oda ahol
akkor van, amikor
„lemegy alfába”, s olyan nehéz a
teste, hogy belenyomódik a
földbe, s ahonnan, ha az agyát is
„lengedi”, néha azt képzeli, hogy
vissza se tér már. Ha oda
átpakolná s ott hagyná, amikor
„feljön”, úgy, hogy a karjában,
a lábában sem érezné aztán,
s ha mégis, akkor oda-vissza
folytatná, mindaddig, amíg
el nem veszne a mozdulatban.
Igen, egy hajszál választja csak el
a fájdalmat a fájdalom nélküli
súlytalanságtól, amelyben
ösztöneivel (anyagával?)
boldogan lebeghetne, ha ez is
nem csak utólag jutna eszébe.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Deszkatavasz (Pécs, 1998)
Kiadó: Jelenkor