ÕSZI IGÉZÉS

A legutolsó özönvíz után a város úgy maradt,  
áznak a házak. Hírhozók szivacsos szobrai,  
megannyi szenilis oltár. Ki tudja, mennyi titkos  
történetük volna, ha megnémulhattak volna,  
ha ébredne, elalhatna bennük a mondható idő.  
De idegen part őrei ők, és a folyó könyörtelen.  
  
Az idő innenső oldala csupa család.  
Kirándulni mennek, ha napsütést mond a tévé,  
és előtte maradnak, ha krimit. Amerre fordul a  
kor, arra szórakoznak, szóródnak, félnek.  
Őszi, vonuló esőzésben például mindenki otthon,  
valakire gondol. Akire gondolnak, az másokra gondol.  
A lakók ezt úgy nevezik: tovább.  
  
Az ugyanottot csak a házak értik.  
Kihalnak, születnek családok, eszmék,  
meghalnak régiek, meghalnak újak,  
születnek régiek, meghalnak újak.  
A lakók elköltöznek, vacsoráznak, kirándulnak  
a szélben, vágyak, gondolatok, őszi esők,  
hiedelmek, szokások, köszönések mossák a várost.  
Főnevek állnak az igezuhogásban.  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Tiltott építkezés (Budapest, 2003)
Kiadó: Parnasszus-FISZ