Hajóvonták találkozása tilos

Reggel van, ülök a vízparton,
bámulom ahogy fodrokon fut a fény,
már zöld egérfülek vannak a fűzfákon,
szép ez a világ, szinte elfér az ember tenyerén.

Itt-ott még jégtáblák koccannak,
némelyik szisszen, akár a sóhaj, ha fog közé szorul,
majd az ónszín' tallérok egymásra csúsznak,
de a széltől Mammon hideg tornya felborul.

Hirtelen elered, - pedig felhő sincs az égen -,
nyakamba szúrós fullánkokat hint,
és, hogy az eső a tavalyi nyár illatához érjen,
buján vetkőzni kezd egy női öltözőkabin.

Na tessék, kilenc és félhét a Dunán, fülem piros,
néhány sóderszállító uszály megáll,
- holott hajóvonták találkozása tilos -,
ezernyi holtág, egy holt költő, akkor hány éves a kapitány?

Mi, akiknek rangja harang az ártéri ágakon,
csak ülünk a pesti oldalon, hol még a köd is kéreget,
de kit érdekel e téltől lopott napon,
mikor a pucér kabin éhesen engem méreget.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-12 16:24:39
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-12 16:24:39