villámháború
egy pillanatig tart
lezuhanyozni magunkról mocskot, sarat.
pedig sokat érhet az,
ami testünkre minden nap tapad...
gondolkodás nélkül
villan át rajtunk az önkéntes amnézia,
aztán vezekelünk –
beleinket nyúzza a fájdalmas inszomnia.
felejteni, mi rossz volt –
természetes, önző célunk ez... örökké.
pedig jobban fáj, mikor
az átélt kín jegesedik karcoló üveggé.
*
én néha igazán elhiszem,
hogy szeretetre teremtett meg isten...
de a halálnál biztosabb –
ő még sohasem járt itt lenn.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2011-03-12 18:05:30
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-12 18:05:30
