Angolkert zsebtükörben



[mert magam nem lehetek más sem vagyok]


széthullás mocorog a tenyeremben kinyitom
az árnyakat megreccsen az ég lábam alatt

ez most én vagyok vagy csak újabb fény-játék?

egy angolkert bomlik ki pilláim alól
tünde kék lótuszvirág lidércként megkísért
habzok a fodros bokrokban morzsányi élet
felcsillan hópehely szirmokban szememben
szétolvad látom magam őszirózsa az alakom
semmi más csak áttűnő pára a jól megnyírt
útvesztőkben elbódított a varázslat hogy
orgona lepkék szárnyalnak a kortalan kert
mese illatában kristálycukor minden
szeretkező virág harsány pillanat selyem
limlom kallódó  harmatcseppekben


tova ballag egy fénykép nevetése nem értem
hogy miért olyan mint egy elfeledett óriás
vizköpő sóhaja  hisz a zsebtükör szélmalom
lelasított felvétel fekete-fehér filmkocka


fölébredek  zsebemben valahol mélyen pedig
fölcsillan az angolkert ezt azonban elrejtem
önmagamba  zsakett lelkembe hideg-jéghideg
fagyvirágok kertjébe ha hallod a rég halott
zümmögéseket újból előveszem beleburkolózom a
tavaszba tűzrózsa dialógusok utcákba rajzolt
táncaiba mert  nem én élek a kert él a
megzizzenő erek fűszálaiban

hinni akkor amikor Don Quijote is meghalt






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-03-17 08:44:46
Utolsó módosítás ideje: 2011-03-17 08:44:46