exodus

A balkáni hídfőn Szkülla és Kharübdisz
küklopsz szemmel a mély vizet lesi:
Nicsak, Argosz hajója! kiált föl az egyik
s valóban áll a vízen a dódoni tölgyek ácsolata.
Nem hallani Orpheusz dalát, az istenit,
csak az istentelen mindennapit,
s míg a felejtés medrében henyél,
elszunyókál az úti cél.

Hullámok felett ébred a Nap.
Pőre szirének a férfiing alatt.
Tivornya közben széttörik a lant
s a dagadó izom csontra tapad.
Tivornya ágál.
A furcsa pokol
táncot fon köréje távol a parttól.

Eközben s folyton csak épül a város,
idegen város Hellészpontosz,
Athamasz Ino kedvére táncol,
De semmi vígság. Bár az árvák távol,
a parton sem leányálom.

Menni kell innen
s a gyermekek mennek,
szélbe kapaszkodnak,
felhőbe fogódznak,
kos hátán száguldanak,
Argosz után futnak,
nincs vége a végeláthatatlan útnak,
mert űz édes anyaföld,
űz gonosz mostoha,
Athamasz Ino kedve szerint járja
s nem látja Hellét, a kisebbik árvát,
ki az aranykos hátáról lecsúszott,
s testének szép ívét tengervíz áztatja,
tengervíz-gyűrűjét nászujjára húzza.

Elnyeli a tenger a mostoha árvát
és senki sem veszi észre hiányát,
mind kábán bámulják
a nagy örvény száját.

Aranygyapjún alszik az idő,
szirénénekben ring a bölcső,
száraz pogácsa az emlékezés étke
s a vesztes nincs pergamenre vésve.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Múzsa/ Népújság melléklete, 1998
Feltöltés ideje: 2011-04-27 11:16:16
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-02 08:25:41