Tavaszszüretelő

Már-már elrúgtad volna
az öreg létrát.
De végül csak följebb
másztál, s megigazítottad
tetőgerinc félrecsúszott kúpcserepét.
Még egyszer távolba néztél:
sosem láttál még igazán –
Déli horizont hegyét –
és hogy az udvar
elvonult eső után
reggeli, metsző fényben
párállva mint ragyog.
Mikor újra a föld
fölött hajladoztál,
egyenként csattantak a szárak,
egyszerre két, aprócska tenyér.
A porcelánban pirosló szamócákra
hamar ráolvadt a cukor,
könnyű tejföllel
ráérős mozdulatokkal keverted.
Ahogy összebújva leültetek
a márványlépcsőre, nyelveteken
szétolvadt a reggel.
Ne pihenj,
ne pihenj varázs.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-05-17 08:50:28
Utolsó módosítás ideje: 2011-05-17 09:35:56