elfuserált kép 5.


sokan bámulják a raszterek félelmetesen
koordinált burjánzását, mintha jézus krisztust
mintázná a kavargó dimenziók torzította sejthalmaz.
de hiszen ő az, ki látó szemmel botorkál a tegnapelőtti
mosatlan edények kellemetlen armadája között, s a kaotikus
térben csak úgy, kincseket vet a bárgyú vásznakra, s könyvekre jelet.
a vándor mégis odébb állt, elhagyva e potenciális atomkatlanná vált vidéket
hiába a sok könny, a sok bánat, megürült létmás, a hipnotikus világtalanságában.
ami maradt elpusztult. lerohadt minden látomás, a hátrahagyott  lélek: kiszáradt ecetfa
egy síntelen vasútállomás utolsó szemtanúja.  ma már pótolhatatlan a veszteség még ha
a sors új raszter csodákkal hódolt is be, és engedett még világító kékszemeket pingálni adott
keretek közé, a kitépett gyökerek immár nem fájnak, csak kidönthet bármely szellő, ha nem vigyáz.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-06-17 13:50:33
Utolsó módosítás ideje: 2011-06-23 22:27:49