Jelentés a kísértethajó fedélzetérõl

                        Olajszín vizeken navigálom
       kísértethajómat ismeretlen álomkontinensek öbleiben
                kék-szürke vitorlái lila árbocai remegnek
      ahogy világi szél űzi beljebb egy szép örvény közepébe

             - csillogó sötét mélység vár mint jóbarátra -

             Létező kísértetként lebegek kötélzete között
                    simogató ál-gondolataim pörgetik
                a valószerűtlen-opálos kormánykereket
                               minden irányba -

          Hallhatatlan sziréndalok hívnak-üldöznek tovább
                  a vágy-tengerek szirtjei közt a sárga
                 irígységködbe burkolt Nincs-sziget felé
                        - tudom egyszer partot érek -

                 Fehér zászlómat rajta fekete koponyával
            felhúzom csalás-hajtotta szkúneremnek árbocára
agyagágyúimból kilövöm összes megmaradt igazság-muníciómat
                 - csak úgy, céltalan a körülvevő Világba -

     Elém nem álló ellenségeimet legyőzöm fénytelen szemem
                           kardcsapás-pillantásaival
                 majd átugrok a rég eltűnt zsákmány-hajó
              bezúzott halhatatlan sérthetetlen fedélzetére -

                S megtalálván a nem-levő Célt, a Koncot,
                     saját magam akasztom fel magam
                                - tárgyalás nélkül -
                    a fölöttem lengő Idő kötélhurkaira -






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.