Kesergő

és majd kesergő szelíden fel-
lapozza az előtte
heverő naplót, és néhány
sort kiír belőle, így:


kesergő, így hívom most magamat, képzeld el nevemet és
benne csorgó  keserv-édességet, a nagyanyja,
az anyja vére is őszinte-homályízű volt, nem kellett
benne keresni a citromnyi lelkesedést, ez
akkor történt, amikor elneveztem magamat ekképpen,
mikor sűrű nyomot hagyott bennem egy fájdalmas
év, legyen ez kétezer tizenegy  tavasza, nem emlékszem
napsütéses időre, nem emlékszem kabátra
sem, a földre emlékszem és a szalagokra a fejfán, és
arra, hogy pár nappal mindezek előtt nekem volt
a fejemen boldog-szalag, ebben a keserű évben tűnt
el előlem megannyi szép emlék, és próbáltam
kitörölni a fejemből pé nevét, kitörölni londont,
frankurtot és varsót, kutyapiszkos járda mellett
álltam és néztem az autókat, tovább sétáltam és nem
tudtam előre nézni, nézni a dunát, nézni
a hajókat, nézni a madarakat, nem akartam semmit,
beleszívni egy szál cigibe, hogy émelyegjek
tőle, öklendezek néha az ízétől, de lenyomom a
torkomon a füstöt, ahogy a szívem tuszkolja
le az emléket, gyorsuló dobogásával, kétségkívül
kesergőként tanultam meg: nyelvet kell tanulni,
angolt, németet, franciát, nekem mégsem ezek kellenek,
beleszerettem a szláv nyelvekbe, szlovák, lengyel,
horvát, azért szükséges tanulnom, hogy ismét kalandos és
zivataros időket éljek meg, forradalmat
akarok a szívbe, merészséget a nyomott keserűség
helyett, elindulni messzire, messzire, messze









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-07 19:38:17
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-12 01:43:40