Kis Kopár

Kopár estén
a padkán ülve
azon gondolkodsz
meg vagy-e szédülve
vagy csak a föld forog
s te
egyhelyben maradtál
az álmokat elvesztve
miket úgy akartál

Vizes aszfalton
kopácsol az eső
gyenge vagy
és reszkető
fázol és
dideregsz
vörös virágot lebegtetsz
zsong az ég
és lüktet az agy
talán sosem jössz rá
mily
kicsinyke vagy

Ezer csillagok pora
száll a szélben
a Ligeti messzeségben
míg azt nyeltem
a hideg megállt
és oda ült mellém
várt
hogy a gondolat
sebesen suhan át
bokron és réten
nem tartom tovább
féken
pedig meg is remeg
a kezem és
lábam és
fejem és
egész testem
beleremeg ha csak afelé gondolok
hogy milyen boldogok
a bolondok s
milyen bolondok a
boldogok

Miért vágyunk mindig másra
Többre
nem tanítottak meg-állni
csak várni és mohón
zabálni
pedig ha egyszer már elég a jó
mi szem szájnak ingere
miért kell
hajkurászni
a sosemvolt gyémánt veszett
és megveszett
kopár fényét
ha a kicsi
félig égett gyertyaláng
is elég
és meleg
és boldog vagy ha
oda teszed a kezed
és nem félsz
hogy élsz
pedig tenni kéne
mert a mohó
saját kézzel
teszi tönkre
amit hosszan ki
várt
és munkával
kuporgatott

Szólj rám
mielőtt


Elrontanám





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2011-11-07 23:20:35
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-07 23:20:35