Egy csütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat órát vártam
az első buszra neonfényben, bezárt
üzletek, autóhirdetések között;
hat órát aludtam volna a bostoni
reptéren Californiából jövet.
Éjjel érkeztem, elment minden busz,
mire landoltunk, kiürült a Logan,
de én szegény voltam a panzióhoz.
Az éjjel-nappali Dunkin Donuts
kelletlen pultosa is elaludt,
miután unottan behotdogoztam.
Testem törött volt két hét buli után,
nehéz a lelkem, hogy haza kell menjek,
fényképként tároljam San Franciscot,
egy újabb várost, ahol nem élhetek.
Mint ki napfényes, titkos útról tért meg,
pálmafás parton filmsztárok szavára,
sors elől szökve, mégis a sorssal
emailezgetve minden délután,
ki finom ideggel érzi idegenben,
hogy állandósul az átutazásban,
nem számoltam órákat, perceket.
Repülő sem indult több reggelig,
csak füst és denevérek keringtek
az égen. Az ülés kényelmetlen volt,
a karfáktól nem tudtam elfeküdni,
és a kihalt folyosót negyedóránként
beüvöltő hang nem hagyott aludni:
csomagot őrizetlenül ne hagyjanak,
dohányozni és leparkolni tilos.
Se autóm, se cigim, se bombám nem volt.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani, bestoppolni Bostonba,
az éjjelt egy nightclubban tölteni,
mert Josh aludt, Jamar aludt, Terence
aludt, Jacques is aludt, és mind aludtak,
kikbe nem volt időm beleszeretni,
de rájuk gondolva elbóbiskoltam,
és kisimultak a ráncok arcomon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.