Szinuhe intése Ehnatonhoz

Eltévedsz a Minótaurusz házában, Uram,
csak a félbehagyott piramis hallgat,
de nem hallgat a korbács, nem pihen a lándzsa,
mely most szolgák kezébe került.
Lelkünkben mégis Széth lett az úr,
mint izzó homokköpenyét vetette őket a Thébára,
s lökték Ámon papjait Krokodíloknak.

Eltévedsz a Minótaurusz házában, Uram,
nem készek ők még Aton birodalmára,
még nagyon sajog a kő és kötél tépte tenyér,
a korbács marta hát, az íróvessző kidöfte szem.
A Nílus fölött Ízisz kínja bolyong,
és nem jön a karvalyarcú Hórusz.
Lásd, a szkarabeuszok is belehalnak ebbe a fénybe.
Hagyd Ámont, pihenj inkább, mint gondtalan
oroszlán a szikomorfa alatt.

Eltévedsz a Minótaurusz házában, Uram,
s ha az örök időben fölragyog arcod,
fölragyognak hieroglifáid, nem arról szólnak majd,
hogyan győzted le a vad Hettitákat, hanem,
hogy isteni lényed, Ehnaton, nem bírt az emberarcú
gonosszal, kire a végtelen égből Te mégis, örökre
visszaragyogsz, s a halhatatlan Fáraók között
a legmagányosabb leszel.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs,
Kötetben: Kövek énekelnek (Szekszárd, 1998.)
Kiadó: Magánkiadás
Feltöltés ideje: 2011-11-24 00:28:38
Utolsó módosítás ideje: 2011-11-24 00:28:38