I. Szelim (avagy a legmesterkéletlenebb sor)

„Mily csodás dolog is a toll!
Sötétséget iszik és
fényt áraszt a szája.”
Abu Hafsz al-Andalúszi


Párkányon tollászkodó,
selyemfényű délelőtt.
Szolgák léptei nem sértik
Szelim csöndjét. Fülében
kioszk galambbúgása,
papír egyenletes sercegése.
Ujjait már nem számlálja,
részeg szíve szellő:
pihét a vízre, sodorja
befejező sort.
Balja fölemelkedik, csuklója
kecsesen rebben. Csausza
bólint, pár szívdobbanásnyi idő:
íjhúr nesztelen metsz nyakat.
A fémfekete selyemben mintha
sápatag üveggyöngyök –
Fia szemei.
Egykedvűen megvonja vállát,
s már költemény fölé hajol.
„Jajj, mennyire egyedül vagyunk
ezen a világon” - kézfejével
elmorzsol egy könnyet.
Mily kegyes Allah,
ám részvétlen a sors.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-31 13:30:00
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-31 13:30:00