sic itur ad astra (javított)

evezek alattam csipkés kékbe fodrozódás
végtelen csillanások hívnak messzire el
csobbanásból kiszakadó cseppek hasítják arcom
és sóvá karcosodnak rajtam azon tűnődöm vajon
merre vinnének az áramlatok ha többé nem tartanék
ellen

tovább evezek egyenletesen fröcsögve lököm el
a világmindenséget a napsugarak elhomályosítják
a horizontot sehol egy maroknyi Föld csak víz csak
víz mindenütt csak én vagyok valami biztos pont
önmagam körül de hogy mihez viszonyítsam magam
nem tudom

és evezek tenyerembe kérgesedik a tengeren töltött idő
egészen megszoktam már ezt a hánykolódást pedig
eleinte folytonos émelygés gyötört bukfencet hányt a
gyomrom és csillagok pattogtak a szemem elé ma már
csak a vízcseppek törik meg a fényt szikráznak ahogyan
súrlódom a végtelennel





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-01-31 21:47:47
Utolsó módosítás ideje: 2012-01-31 21:47:47