hosszabbnak tűnik
csak kétszer hittem el:
hogy ennyi volt.
ahogy végig néztél a kuplerájon
ahogy ott álltál tányéroddal, maradék időd piszkálva,
tudtam, hogy sosem lesz vége.
szemedben a mélység árnyai újra hívtak.
őrjöngve forogtak egyre közelebb.
én meg szenteket képzeltem kettőnk közé, hogy
akadály legyen. egy utolsó, amin többé
nem tudsz átjutni.
reményvesztett homlokod ráncait bámulom és
várom, hogy szemeddel egymagasságba kerüljek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2012-03-15 06:55:34
Utolsó módosítás ideje: 2012-03-15 06:55:34
