Itthon

Vastag, öreg
házaim ölelésében,
talpam alá kanyarodó
ismerős utcák.
a hőségtől puhult
aszfaltba ragadt
cipősarkam emléke.
Nekem az otthon,
hol anya Aidáról mesélt,
a ház lépcsőit söpörve.

Az Andrássy út fáit
a város jegyezte el,
beton karikával.
Szemétlerakóra épült
köröndünk házaiban
Kodály Zoltán és
Székely Bertalan alkotott.

Május elsején
az utcánkban elvtársak
pihentek a napsütésben.
Teherautóról virslit
osztottak ingyen.
Papírzászlót és
színes lufit kaptunk.
Felvonulók
vidám zsongása
hallatszott be a lakásba.


Itt lettem ember,
a forgatag részem,
Lüktetése érverésem.
Villamos zaja nélküli
süket csönd, nem kell.
A hűvös kapualjak
ismerős dohszaga
orromba hatol,
a múlt elém perdül.


Százéves, stukkóval
díszített bérház,
poros játszótérre néz.
Nehéz, pirosra festett
vashinták alatt gödör,
melyet annyi gyerekláb
mélyített az idők kezdete óta.

Mindkét térdem
folyton sebes volt,


A Nyugatinál könyvet áruló
férfi, magát reklámozza,
csak olvas, fel sem pillant.
Kötött sapkája homlokába
húzva, szakállas bölcs.
Kis eldugott közért,
a környékről mindenki
odajár, pedig
a sör meleg.
Az eladó régi ismerős,
szemben lakik, évtizedek óta.
A lánya Amerikában él.
Az emberek hangjában
részvét

A házak körfolyosóin, kis
hokedlin öreg nénik ülnek.
A megszokott kép részei.
Megfigyelnek mindent,
s közben tovatűnt életükről
mesélnek, és az épp
megfőtt tökfőzelékről.
Senki sem figyel.

Az utca kockakövein
szívós ecetfák nőnek,
kiirthatatlanul, mint
a pesti emberek.
Élni akarnak.

Itthon vagyok. Igen, itthon.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-19 05:03:31
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-19 05:03:31