Foszló énkép

Átkozott rongyba csavart
folyékony derű zavart
kitörések hullámaiban
úszik rémálmaimban.
Kinyilatkoztatja végtelen
csüggedését helyettem.

Árnyéksugár lélek,
helyetted felelek!
Közel s távol vén, feslett
városokban beesteledett;
nyár-zamat és eső-íz,
rétek, erdők, patakvíz;
kellesz nekem völgy
s pillekönnyű hölgy,
zengő-kongó,
csengő-zsongó,
akác, szellő és falevél
kürt, mi éleletet regél.
Ifjonti erő tör ránk
hol áttetsző szilánk,
hol égkék tenger-szegély
borít be, és a sekély
áramlatoknak őse
zár ölelésébe. Jöjj, dagály,
szakíts szét, sirály,
ha muszáj, dobd szívem
fekete földbe. De lelkem
örök időkre őrzi lakatra
zárt titkom, szűzi alkatra
font kétes bélyeget,
mint perzselő leheletet.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-06-20 23:40:02
Utolsó módosítás ideje: 2012-06-20 23:40:02