Medáliák...

(József Attila ugyanilyen című versére)

1.
Medve vagyok, mancsomra ragad
a málna vére; védd te is magad.
Nem kell félned, mert embert nem eszek,
csak gyémántbúzát, foszlós felleget.

Adj innom kérlek! Kiszáradt a szám.
Négy rács között van már a hazám.
Dombon állok, a hűvös fák alatt
várom, mikor szúr hátamba  a Nap.

2.
Kakas rikkant, visszhangzik a rét,
lefogni készül asszonya kezét.
Szivárványtolla szikrákat legel,
vérbe fagyva késeket ünnepel.

Kék ég alatt füstrózsa-virág,
ne bánd a hamut, égjen a Világ!
Gyufa sercent, a te kezedbe volt
a zöld lepedőjű halvány tiszta folt.

3.
Vizek fölött megrándul az ég.
A boldogság? Hiszen az semmiség!
Haltest fodroz, szép ezüstös szurony,
szájam tátva magam bámulom.

Botom nádból, ha leveles az ág;
Senki, sehol se találja magát.
Potyka tátog, a horgot benyeli
s halkan járnak vad szomszédai.

4.
Csillag nélkül mit ér a sötét?
Alvó buddha álmodja köldökét.
Háta mögött, mint imabuldogok,
a fényes szélben száz zászló lobog.

Ló nyerít fel, megtöri a varázst.
Forr már a bor, itatja magát,
Istent ne várd, ha száz ruhád szakad,
minden kristályom sírva széthasadt.

5.
Tüskés bokrok bókolnak előttem,
szakállas manók bujkálnak előlem,
félek, de néha bátor is vagyok;
Csak múlnak felettem a napok.

Úgy kéne élni, hogy elfeledjem,
apám nem él. Immár ember lettem.
Nézz rám, s nevess te is rajtam!
Nem ezt akartam! Nem ezt akartam.

6.
Mit hoz a jövő? Sohase kérdem.
Beteg a vérem, de még megérem,
tedd bátran vállamra a keresztet.
Viszem helyetted. Jaj, úgy szeretlek!

Ha ettől, Kedves, elhányod magad,
hagyd, hogy közben fejednél tartsalak.
Puha kezedbe vedd most a szívem,
ölj meg ha kell. Ölj meg szelíden.

7.
Gyár kapujában munkás kuncsorog.
Negyvennyolc éves, véle álmodok.
Nem tudja miért hullik a haja,
fölötte holt galambok csapata.

Dicsérd az embert: szája sarkán csók.
Fejében úsznak fekete hajók,
örül, ha néha kolbászt is ehet,
iszik hozzá százszínű fényeket.

8.
Héja lebeg a búzaföld felett,
alszanak még a töltött fegyverek.
Szép este van, aludj, csak aludj!
Álmot fess, vagy igazat hazudj!

Nagy az élet, hosszú a szalonna,
papol a pap, hiszen az a dolga,
fortyog a kondér, hűvös köd szitál,
kertek alján veszett kutya jár.

9.
Levetett ruhákba ha felöltözöm,
ráncosra érik a szemöldököm.
Simítsd meg arcom, forró a kezed,
a világ végére elmennék Veled!

Puha húsodba a szám belevág.
Kinyílott már a rózsaszín virág,
méhedbe bújok, beléd olvadok,
reggelig újra gyermeked vagyok.

10.
Csüngője voltam, mégis eldobott,
napot hoztam neki, csillagot.
Jó voltam rosszban, rosszban hallgatag:
anya nélkül mind magára marad.

Pályaudvarok füstös teteje,
töltések kéklő borzadó köve,
haragvó életem párhuzama;
Senki sincs, ki most megszólítana?

11.
Negyvennyolc év csupán a reményből,
negyvennyolc kerék csak a mindenségből.
Negyvennyolc csodás napsütött mező,
negyvennyolc sínen halkan gördülő.

Negyvennyolc váltó áll most szabadon,
negyvennyolc utas áll a peronon.
Negyvennyolc kalauz szedi a jegyet,
negyvennyolc éve csak megyek, megyek.

12.
"Az eltaposott orrú fekete,
a sárga, kinek kékebb az ege,
a rézbőrű, kin megfagyott a vér
és lidércként rugódozó fehér-"

mind sírni fogunk, hogyha megszületünk.
Isten se tudja, mi lesz majd így velünk.
Ne bántsatok, mert jobb úgysem leszek;
Negyvennyolc évet vígan temetek.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2012-11-20 08:56:31
Utolsó módosítás ideje: 2012-11-20 08:56:31