Alkalmi vers a költészet napjára

Rimbaud még húsz sem volt,
Amikor eldobta a tollat,
És széttépte a papírt.
Tántorgó hajóján tengerre
Szállt, s a kikötőben hagyta
Batyuba kötött álmait.

Petőfi huszonhat múlt
Ezernyolcszáznegyvenkilenc
Nyarán, s az utolsó csaták
Egyikét vezényelte Bem apó,
S még egyszer végignézett
Félthetetlen, fogadott fián.

Ady, a negyvenkét éves
Koravén, a fényképen
Mintha a saját apja volna,
Csinszka mellette ül
A kanapén, s az öreg
Vénülő kezét fogja.

Juhászt ötvenévesen,
A kórházban Szegeden,
Lelkes ifjak látogatják,
Bíztatják, de a sötéten
Fénylő óriás szemek már
Mindörökre Annát siratják.

Harminckét éve elszelelt.
Élete felszelt barna kenyér,
Elosztogatta mindenét,
Virágos jókedvetekért.
Flórája máshoz ment végül,
S lábaihoz az idő odavénült.

Harmincötéves volt a bölcsész,
Aki nyitott tenyerében hordta
A szépség örökölt ajándékait,
S az isteni tökéletesség
Visszfénye tükröződött
Gyűrött noteszának lapjain.

Márciusi hó szakad a szívre,
S ötvenkét éve ösvényt regöl
A szélben, s romolhatatlan
Lelke szó-ménest igazít.
Hajsátrak omlanak, s túlnan
Létünk időtlen himnusza ring.











Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-04-18 14:24:18
Utolsó módosítás ideje: 2013-04-18 14:24:18