A zsákmány
Éhes volt és didergett. Fázósan húzta összébb magán kabátját. Mögötte az úton óriás gépek robogtak el csörömpölve. Megpróbált a csendre gondolni. Egy tó kék csöndjére, egy temploméra, egy padéra a sétányon, egy szoba melegére, egy kesztyű tenyerében nyugvó bolyhos puha csöndre... A megszokott zajt, most másik váltotta fel: durranások robaja, kiáltozás.Felnézett, a távolban tüzek fényét látta a városban, füst és por között. Régóta megtanulta már, hogy a tömegek hisztériáit jobb elkerülni, kíváncsisága, meg a hideg, most mégis arrafelé hajtotta.Izgatott alakok futottak a mellékutcákból a központ felé. Hordák támadása volt a főépület ellen.Kilépett a takarásból. Elsodorták. Mindenfelé üvegszilánkok. Elesett, de valami foszlány megvillant előtte a földön. Gyorsan zsebrevágta. A tömeg ricsaja, üvöltés, káromkodás, köpködés,vad röhejek, a rombolás zajával együtt lassan elült. Amikor egyedül maradt,keresett egy mélyedést ahol bevackolta magát és elővette zsákmányát. Egy kép kiszakított darabkája volt, egy tó csendjének kékségével és rajta még valami.
Sokáig nézegette még a félhomályban, míg el nem aludt.Ugyanaz jelent meg alvó arcán is, mint a darab vásznon. Mosoly.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-05-30 21:17:15
Utolsó módosítás ideje: 2013-05-30 21:17:15
