Összevágott sűrűségmegállók az alagútösztönök vágányzárain
1.
A születésünktől kapott térerő alatti aurahatás-nyomásától megrian a psziché-korridor - az isten modul zöld lámpát kap – az egymással bánás kátrányában - megpikkelyesedett sejtjeink eltárgyiasodva szülnek – egyedfejlődésünk során végbement különös találkozásokat az embermolekulákra, s intimen cseverésznek a tömegekkel kapcsolatos indigóboldogságokról.
Az efféle effektus übereli az ismeretterjesztést – mert a porszemeknek persze könnyű – hisz a varázsszőnyegek csupaszok, nincs okuk panaszra, halmozottan rojtos hátrányaikra is hoz még alkonyt a narkolepsziás pirkadás.
2.
Molekulapárolgásoktól merevedik fel az erekció – az álmok köldökzsinórjain látom szétgurulni önmagam - ami – fél korty – én voltam, az ma már nincs.
De nem siratom visszaintegető részecskéim – hisz még alkalmanként képeslapot küldenek - az idei irritáción, hol az égitesteket is kitekerik az after party végén, s lekapcsolják auráját az embernek.
Gondolván már nem hiánycikk…
Mi ’ ártatlan ’ lapockaszárnyas főnixek reprodukáljuk önmagunk foszforozottságát – ha egy gyufás skatulya fiókjában lakunk – s hajlamosak vagyunk fehér törpéket félrenézni Hófehérkéknek, pedig ők is a síkos padlókon kefélnek holmi Csipkerózsikákkal. Míg az éhes sirályok visításában, a torkokból kirugdosott szavak közt, újra fellobbanunk…
Ott hol az auraistenek testmagokat választanak egy csiklótornyos templom keresztjei alatt – hová korábban betértünk magunk is – s csavarhúzókkal szögeltük össze a vaginaaulában gammasugárzások polcait.
3.
Az égi csillagpóznák párosával ülnek a madarakon – a szempillák sorfalat állnak - ahogy egy aluljáró átsétál egy mikroszkóp lencséje alatt.
Eközben a köz-pszichében hazafelé, az atmoszféra megkérgesedik, - s feltépve a kispárnahuzatok zátonyszőnyegét – víziókat reklamálnak a megmeszesedett, kagylóhéjakká változott szemhéjak az élet eufóriájának.
Kifoszlott fürdőruhák cérnavonalain csüngünk a medence felett, s ha egy korrodált horog belénk akad – az csakis olyan lehet – mint felszaladni a gerinc csigalépcsőjén és a koponyából indítani bázisugrást a medencecsontos előítéletekbe – zsebre tett – önmagunk felé.
Majd fájdalmában üvöltő tenyerekből kitüremkedő sebtapasszal püfölni végig az örömódát a bordarácsos xilofonon, szájkosár nélkül óbégatni – úszni a zsebhalakkal – s pórázra kötni a szomszéd harapós portáját, felfedezni más expedíciós tekintetét a nadrágszíjak Orionjai alatt – mert a sorsunk nem írta meg senki az életciklusaink alatt – csak szárítóköteleken teregetjük egymás köntösét, s csak hallucináljuk többkomponensű spirituális meditációk hatása alatt – hogy valójában létezünk - s szimbolizáljuk a sorra vágott telefonvonalakat.
4.
Összetűzni az összetűzést a gemkapoccsal – ha már kiborítjuk előző életeink kanópuszedényeit meg az agykapacitást – s elégtételt vesz rajtunk az elégtétel:
Fúziókat dorombolnak a szűzhártyák, s a hasadások árkai mentén molekulánként futjuk körbe a lüktető kómát.
5.
Villog a fény a gyökerek felett, mint két marék psilocybin a szabványtól…
Magára is ölti legszebb kitinpáncél-öltönyét, hisz nyakkendővel ezt nem oktatják az exoszférán, ez standard állapotban szerves – földönkívüli – része az embernek.
A pezsgő adásszünet alatt – egy elrúgott futball labda szelepén süvítünk valahol az ismeretlenben - mérnöki pontossággal képzett immunrendszerünk pajzsai mögött. S a játszóházból várjuk a hangyászt – hogy begyűjtse embertermeszeit – pedig első adandó alkalommal lefertőtlenítenék – a kritériumok között - az emberbaktériumok izotópjait.
6.
Az elfogyasztott auraszőrös táplálékok árnyjátékai a bélbolyhok függönyei mögött kiköltekeznék önmaguk periodikáját, de a korcs jelen kriptákban szaglászik a csodalámpák fénylemezelései után.
A rezgésközlekedés – ráncokat varr a homlokokon – agysejtjeinek vagyunk koponyahintós testhúzásai, mely begyűrűzi a láthatatlan mozdulatsorok hirtelen szúrását, míg kifeszítjük magunk mögött az idő múlását.
S gyűrűs férgek tömegeit kutatjuk mezítlábas tengelyekkel, s flexibilis végtagokkal keressük fészkeinket az ágy alatt.
Ahol az éjszakai égbolt-lyukadás csillagfényes perforációján egymás átjáró-házai vagyunk – növényreaktorok hétköznapiságában – zöldségjelenések félfamentes papírjain folyamatosra körmölt tudásszennyezések tapintható valódisága.
Az ionmentes ágy álmai – az alvásra invitálás desztillált embermaradványai – hogy aludj csendesen… ha a csend a psziché szirupos köptetője.
7.
Az asztalbontó érzékelés csatlakozópontjai henyélnek a fantáziátlanság székén, korai oxidációitól kérdve:
- Hogy voltaképpen mit lát a képen?! -
A diagnózis: a telítődött élet és a természetes agyi folyamatok pornóbefolyásoltság alatt – apró nyögések közepette – melléktermékként képződött szavait is az arcára veri…
Az annyira-irányítás akarásának viszkozitásával…
A mindenjellemzők impulzusait…
S csak nyalja nyáltól csöpögő szája szélét, ahogy a társadalom félrenyeli az életforma különösségeit, a medúzák mélytorkait.
De a csalánozók tekintetekbe marva tükrözik – mind a mai napig – a felmaródások nyomait:
Celebfertőzött photoshop-kurválkodások cseppfolyósodott hüvelyváladékait, kiket nem nevelten sodor az utca pora:
Titeket-a-telep ribancait.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2013-07-18 23:02:40
Utolsó módosítás ideje: 2013-07-18 23:02:40
