Szemedbe nézek

Homlokod hegycsúcsán kapaszkodom,

lefelé húznak lélekörvények.

Onnan lépek írisz-topánban

- pille játék kötényruhám -

egy olyan éjbe, mit nefelejccsel

szórtak tele tündérleányok.

Égbe fel tekinteted kapuján!



Ha fürdeni vágyik a lelkem,

rám ragyognak sugarai e tájnak,

örök-létemet is e két tóban rejted:

mint újjászült megsemmisülés kisül

tenger-szemedben kis életem...



Bár érezném kezed érintését,

nem tehetem, hát megértem ezt.



Milyen is az,

mikor két ujjbegy összeérve,

a világgömböt kocka módra pörgeti az égre,

és sejtenként szippant be e mágnes-agy:



az univerzum?



Áramának milliárdja belehúz

egy fekete lyukba, ez lenne új honunk,

csak érzések vannak, nincs már gondolat.

Marad a tér, az idő sehol!

Létünk sorstalan.



Vörös Óriás, Te isten arcú Mester!

Női mivoltom lett fénnyé

tükör-szobádban:

megpillantám magammagam!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-09-03 18:28:39
Utolsó módosítás ideje: 2013-09-03 18:28:39