Vágójelek

szövegvágatok Antalovics Péter, Apagyi Ferenc, Komor Zoltán, Nagy Dániel, Szakállas Zsolt, Tépő Donát és Zsuponyó Gábor szavainak a felhasználásával

EGYMÁSBA GYÜMÖLCSÖZ

bemagolt tintamarcang számcímek a stégen
ötletcsordáim eltévednek a szeméttelepen – valahol ott gubbaszt lelkem is
elképzelem hogy versem vagyok és nem írom tovább a sorokat – arcom fedlapja
mögött tágul egy könyv – átsorolt közléskényszer a hiányérzetek spórái a
tányérokon – ma sincs más vacsora csak a bánatcukor
asztal itt az isten de ki az alárendelt? arcom szárnyhasadás?
– összekuszált város – súlyosulni magunktól: celluloid parittya hajít
képeket a vászonra – aszfaltban véredények
imágókon dülöngél saját elheverészhessünk
mottóim ápolnak fájdalomért
mesében csont Krisztus
ismerjünk
lány létra KORTÁRS
létezik szekta amely befogad majd engem is? bemagolt tintamarcang számcímek a stégen
barlangrajzok fénynyalábos cilinderek a sosem robotosaként faképnél
hagyom magam itt
hajlamom vermében

KÖTELEZŐ GERINCCEL

a falon csüngő tükörben felgyűrődik most az adásszünet
felhőikrák bóklásznak az égen s a fürdőszobában megreped
a kád egy hattyú súlya alatt – kigombol a nyugalom
hiteles tükörképeinket madárszárnyak viszik műtétre
a kioperált tapsgép piromkodása nyomokban istent tartalmazhat
a szívdobbanások koccintása – az életem egy búval baszogatott részeg
sokrétű mise – villamos alá lökött létöröm
a textilsuttogás mólószeánsza – a szaros vödrök a horizont felé
masíroznak – archalmazunkat szopogatják az idő habjai
szempilláinkon halak vergődnek – fiókom teli gramofon felköhögte
hegedűhúrokkal
fejünk sötét ellenesség – az álomágyúk csak a halottakat lövik
a pesszimisták
megtarthatnák maguknak a holnap titkait
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
figyelem! a tenger nem fut többé homokszínű toldalékba
az élményingovány összegabalyodott tévéantennái
pedig leszakítják a szárnyakat

MAGAM NARANCSHÉJA

a kavicsok birsalmapuhasága – micsoda látlelet vagyok magamnak
szilánkokon térdepeltetnek egy súgólyukban és füstfonalban illan
az ujjlenyomatom
napraforgók vonaglanak az űrben – isten pillantását keresik
s elhervadnak a lámpák forogva az idő spiráljában – egy közönyös klaviatúra
lehorgonyoz bennem is és gondolataimba tűzdeli betű-méregfogait
mától mindenki leszek – napzavaró tejfodrozó krémes-alkony
telefonbeszélgetésekben elmerült emberek rám boruló rezgéshulláma
vagy begyekben eltévedt busz – a lélekbe porló futószalag
az elme selymébe akadt felhők olvadó bánatcukorkái
naponta
epizódszerepben mosakszom hiszen a psziché sárhányója
folyton csak piszkos
röptetett papírsárkányok karcolják ezt a reggelt

a bútorboltban rozsdás lámpát vesz a semmittevés
s használt csillagszórók jelzik egyszerű határaim

FELEJTETT LÉPCSŐT SZÓRTOK

megkötözött bokával robbantunk ki az anyaméhből
a szobám ismét csak panaszt tesz amiért benne lakom
a szembeszél a fűrészfogak közé szorult
mi is csak a beszűrődő istenek kibicsaklott hátsókapuja vagyunk
a villanykörte lefürdi magáról a fényt s krétaport köhögnek
koponyavarrataink közé az óramutatók – micsoda spórák!
megkopnak tőle a gyöngyök – a rovarszárnyakból
ragasztott arc folyamatos kisajátítása folyik a pokolban
ott ott a sorsvektor szilánkja markodban
parazita vonás – a túl idegmetszése
szemedben a szokásos felesleg-keringő hízik
küszködnek és egymásba kapaszkodnak az örökbefogadott
javak – tudod te is hogy nézésünkkel egyszerűen meglopjuk a világot
----------------------------------------------------------
a lyukgyárak fekete számlapokat ragasztottak szemgolyónkra
egy fiókban ahol megfogantunk
egy fiókban ahol megfogantunk
mi dacos kis fekvő nyolcasok
táguló kökörcsinek – a megváltás csak paranoia
késő lenne már levágni a saját arcomat – a fénybe fordítva
látszik hogy úgyis csak egy számlap telis teli lőrésekkel

VEZEKELJEN MESSZIRE

a mosolyba mártott bilincs egy olcsókurvaszagú szobában
és egy zsebben őrzött régi sétány ahol még birtokoltuk egymást
mottóink bélbolyhain fennakadtak ismét az igazmondó szavak
a kitüntetések ürüléke veszi el étvágyunkat a vacsorától - pedig a
tányéron olvadó fényképek zamatukat vesztik hamar – talpunk már
nem is olvassa a földet – a linóleumpadlón vezetett expedíció
megszokásból téved el
------------
a rongyosbált olykor magammal azonosítom – aszfalton a barlangrajzok
az ajtók testszagával teli a nappali – ki hogy ki hogy –
bemagolt cilinderek a misztikum örökkéből – mindannyian világítunk
mindannyian auramagzatburkot világítanak
------------
szétutálva a szavakat – magányod pucér – elfolyik maradékrészed
s beléd fáradnak
az ablakok is – kedvem elpattanása – túlképzettek az árnyékok s
valaki a súgólyukban csak sikoltozik – a szavak mártott misztikum misztikum ürüléke
zamatukba fáradtak
- - csak világítunk mindannyian





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2013-10-02 13:13:43
Utolsó módosítás ideje: 2013-10-02 13:13:43