Erényöv & Lovagok

Magamra csatolom erényövemet,
harmóniám:  kék szemű szörnyeteg,
mögötte mély mocsár, lárvatengerek.
Jöjjetek szép középkori szerzetek!

A szerelem egy szörnyűséges végzés:
betépett lelkűeknek lélekvérzés,
felszakítja modernség vaktölténye –
rejtse a lovagok páncélreménye!

Ragyogjatok fel tejút-fehér lelkek:
pezsgőspoharamban a gyöngyszemek!
Varjak ellen a kardomat kifenem,
magamra csatolom az erényövem.

Mint középkor hajnalán a hölgyeket,
szobafogságra ítélek szörnyeket.
Feketém gőzölgőn vár az asztalon,
kibiztosítva hever a pisztolyom.

Idegeimet feszítő perc okán -
lovagjaim vágtáznak át a szobán,
míg harmóniám lopják pengeéles
szavak – jelenem hasítva kivérez.

Fetrengve a másnapos sörös langyban,
repedt hangon hörgök a macskajajban.
Középkori lovagok, ti védjetek!
– Én felcsatolom az erényövemet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2014-06-02 20:21:23
Utolsó módosítás ideje: 2014-06-03 07:54:10