Szabadon

Slampos barna ősz jár divatjamúlt kabátban,
tapos a kertek alján, ifjúságát siratja.
Fekete, sudár asszonyok a fák --
komoran állnak a tiszavirágnyi tájban.
Lógóorrúak jönnek, egymás vigaszába bújnak--
azt használják kabátujjnak.

Mellettük vonul a halál: a komor karaván.
Önhittek jönnek-mennek: megvezetettek.
Csak az Út mutat kiutat annak, ki kutat.
Ő majd talál iható vizű kutat, ami élet
és ehető mannát, ami a kenyér.
Új ruhát is ölthet, aki elég merész ahhoz,
hogy levesse magáról a képmutatás gúnyáját.










Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-08-24 12:53:45
Utolsó módosítás ideje: 2015-08-31 18:57:48