CSAK A TOKOKAT...

Csak a tokokat becsülöd, te ország,
tudósából a betokosodottját,
a nagyeszűből a futóbolondot,
ki terméketlen cifrázza a gondot,
a molnárt, aki úgy vitte a zsákot,
hogy a nyomában fehér liszt világlott,
csak a mázat a mézesmázas ajkon,
mely hízeleg, amíg nincs itt az alkony,
a szónokot, ki nagy mellel a szélnek
ígérgetett, szemünkbe szállt ígéret,
a költőt, aki lantos bohóc, szolga,
s minden hatalmat ámennel beszórna,
a bűnöst, kinek dagadó zsebében
lopott arany,  -  és nincs az arcán szégyen!

A múlt: nemesi címerekbe vésve
látszat-csillagok gőggé kövült fénye,
míg pirultál fent egyetlenegy csillag,
mely méltó volnál hogy jövőnknek színt adj!
A jelen? Néhány bűnösnek  -  megérte.
S neked? Szegénység. Szennyes eszmék léte.
Ál-történész mond aljasságnak bókot,
s Horthy véres kezére kéri csókod.
Csalás, árulás, pénz piszkos jelenje
hív tömjénfüsttel álszent szeretetre!

/1991/






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: VISSZHANG ANTOLÓGIA (, 1997)
Kiadó: FAOSZ KIADÓ