Befelé libikókázni
Mindennap felköhögök valamit, ami hasonlít Magyarországhoz. Ilyenkor nem érzek fájdalmat, de órákig savanyú lesz tőle a szám. A terapeutám szerint ez biztos a szégyenérzet, és miközben egyre távolabb kerülök a XXI. századi civilizációtól, kifogásolható megállapításokat teszek a férfi test szomorúságáról.
A kérdések mindenhogy fájdalmasak, ami persze nem ad magyarázatot a nagyfokú passzivitásra, és nem is ment fel. Na nem mintha nem volnék nyitott az érdemi párbeszédre, viszont teljesen hiába tanítom magamat befelé libikókázni, ha bármit is mondok magamról, azt vagy közönyös hallgatás fogadja, vagy leöntik nyúlvérrel.
Talán ha módomban állna megválasztani az anyanyelvem, talán ha gnosztikus öngyilkosság lehetnék, talán ha valóban lennék. Mert a hiba a nyelvben van, ami mint egy őrült házigazda, minden alkalommal hozzám hajigálja a szerszámait, és nem enged nyugatra.
S talán nem is annyira a munka, mintsem a hazugságra való hajlandóságunk emelt ki minket az állatok közül. Így hát maradok továbbra is a kisajátítás rekvizitumai között, ahová fürge és szorgalmas varjakat telepítek, hogy hű legyek halottaimhoz.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-03-11 22:36:25
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-11 22:36:25
