GYÓGYERŐ

Gyűjtsd arcodról az esőcseppek szomorúságát,
a hajnal tenyere összefogja mind,
s hogy Napod, a belülről ható,
áldásos szivárványt varázsol
az Éj árny-, s neszkalapjából –
bízd csak bátran a sóhaj-felhőkre,
szíved-lelked mélyen mély tengerére,
hogy szólítson meg végre a cet,
belőled egy Jónást
kivet,
és szórja könnyeidet Isten
mindent-tudó homloka elé.
És ne pusztítson tovább magányod!
Sodorjon partra az emberiség…
Hol lelheted helyed?  Még nem a –
sírverem, de a Szeretet vár.
Újíts magadon, hisz a világkirályság
végső transzparációja: ISTEN!
Lélegezz mélyeket.
Tüdőd tiszta lebenyei: életszeretet.

S máris kiterebélyesül a Szentlélek lombja,
édes hitet gyümölcsöz az édenfény,
elmorzsolva az átok megkövült hegy-tekintetét.
Válts rögvest kitartásra; - szemre, ami szép
és legkivált’, aranyat komponál aurádba;
rubintló szférai zenék szitárhúrja zeng-nggg:
játssz, ébredj tudatára, mondd:
Itt és most -
(a halálon inneni időtartományban): gyógyulászápor!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: jelújság.hu, 2015
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -
Feltöltés ideje: 2016-04-23 10:23:02
Utolsó módosítás ideje: 2016-04-23 10:23:02