Megfosztottság
Úgy tűnik, a végére értél.
Fáradtan botlik a láb.
A világ régensei nevetnek rajtad.
Azt mondják, hogy nincs tovább.
Súlyos terheket cipelsz, de hisz' költő vagy.
Csak az a lakás, azt nem tudom feledni.
Úgy kellett volna hagyni mindent, ahogy volt.
Az asztalt, a széket, a két fotelt, az ágyat.
A növényeket az erkélyen, a rádiót az íróasztalon.
Néha azt hiszem, még mindig ott laksz, és várom
hogy felvedd a telefont.
Háborút viselt katona érez ilyet.
Még mindig tűzben jár a fronton.
Hiába van lakása, munkája, amit szeret, és
van, ki haza várja.
Ő már örökre a frontvonalon rekedt.
Csak az a régi lakás, az nem hagy nyugodni.
Amit három nap alatt pakoltunk ki,
pedig úgy kellett volna hagyni mindent, ahogy volt.
Úgy tűnik, a végére értél.
Fáradtan botlik a láb.
A világ régensei nevetnek rajtad.
Azt mondják, hogy nincs tovább.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Publikálva: Mozgó Világ,
Kötetben: EXIT (, 2016)
Kiadó: PÍT
Feltöltés ideje: 2016-05-06 12:58:44
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-06 12:58:44
