A korszak végén
Fontolgatom: miért maradtam magam?
Felszökken a hiány, csontig öldököl.
Félbemaradt szerelmek szomorúsága –
elhagytál, s én se találok vissza hozzád.
Bóklászunk itt e tömegsír-világban.
Vér festi újra a pirkadatot – egy
nagybetűs szó epifániája leng rajta:
kézírásos intés az utolsó napra.
Végül megméretünk, de mindhiába!
A romlás már egyre szembetűnőbb:
összeadódik mindnyájunk méltatlansága.
Nem lett volna szabad istent játszanunk!
Mennyi bábel épült a kezdetek óta?!
Jól bekentük egymást korommal, sárral.
Eltűnt a közös utak meghittsége:
barátságok szomszédokkal, rokonsággal.
Mindenki maga megy fejjel a falnak:
"nagyot koppan akkor, azután elhallgat."
A rossz kapcsolatok véget érnek, de
semmilyen kapcsolatot nem ápolunk.
Keserűség és paráznaság szabdal.
Lyukas kezekkel markoljuk a semmit,
mindenki elhagyott itt már mindenkit,
…és e globális szétesést erőszakkal
fércelgeti valami Antiangyal .
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-09-26 07:59:56
Utolsó módosítás ideje: 2016-09-26 08:54:29
