Diszharmónia
Egy sötét sarkon vártalak,
villódzott ég s a házfalak
a lámpák szünetjelében.
Tömjént sodort a szél felém,
az est lerészegült, kimért
sóhajjal legyintett képen.
Lehet zenélt vagy sírt a sín,
míg ívén átbucskázó kín
követett nyomodat félve.
Most újra ég a lámpasor,
a fénye fákon áthatol,
árnyékom szökik az égbe.
Bár kart a karba nap sem ölt,
lehet, azért a meggyötört
estek még egymásba érnek.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-11-28 10:20:42
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-28 10:20:42
