A virrasztók / Vajda János emlékére /
Ma meglátogattam az öreget.
Ott ült a Mont Blanc csúcsán.
Nézett messzire, kevélyen,
deres szakállal, mogorván.
Ilyennek képzeltem és láttam:
magával harcol csak az öreg,
de talán felmelegítheti
a szívem feletti verseskötet,
s a kabátom belső zsebéből
elővarázsoltam neki.
Azt hittem az arcot és a címet
majd felderülve felismeri,
de ő csak megvetően,
s gúnyos mosollyal nézett reám.
Ez volt a szemében: Virrasztók?
S te énvelem? Na, ne már!
Arcomra fagyott a mosoly,
átszúrt a sugár, éles,
s lenéztem a felhőkre
odafagyva a szívéhez.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-11-28 21:17:44
Utolsó módosítás ideje: 2016-11-28 21:17:44
