Lejárt szavatosságú hogyvagyok

Mennek a hogyvagyok az utcán
az egyik akáclila, a másik citrom,
óvónéni tereli őket a zebrán,
kezük összekulcsolódva, mintha
bilincs volna az összetartozás.
Amolyan könnyes emlékezés ez
Nemecsek, és Boka ábrázatán.

Mennek a hogyvagyok az utcán,
s a kirakat visszaveri őket,
lehetnének győztes hadsereg -
amelyik holtában is integet,
a hogyvoltunk már csak ilyen.
A múlt árnyai tudják mi az, hogy ki
tekintetes, s hogy az Úr, az kiben-miben.

Mennek a hogyvagyunk az utcán
többesszámban menetelnek
mégis egy szólamú ez az önző ballagás,
szabad ének írta, irgalmatlan régen
amikor az alma messze leesett a fájáról
s volt, aki megsajnálta, hogy ez magyar
fajta alma, ami a Semmiből vétetett.

Mennek a hogyvagyok szemlesütve
ne láthassa tudodki, és Isten se már,
hogy a lejárt szavatosságú hogyvagyok
egy temetésen miként fognak egymással
kezet, és olyan nagy lesz majd a gyász,
megátkozzuk, aki élt-halt velünk botladozva,
és nem segít a mese, se édesanyáink keze.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-04-18 13:31:13
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-18 13:31:13