Homokvihar

Fellellek álmaimban, s te mindig háttal állsz.
Kibontott hajadból homlokomra biccent
haldokló jázmin aprócska szirma
csitítja az egyre csak lüktető csöndet.

Amire végképp nincs, vagy nem lehet szó,
arra ott vannak a könnybe lábadt szemek,
melyek kimérik a végtelen határait
tér-időn innen, de túl a képzeten.

Akár egy bejárhatatlan sivatag
szegletéről elgurított tükörgömb.
Gyönyörűséges tekegolyó, melynek
vakító csillámaiba huppan a világ.
És oly riadtan tágulnak tagjaiban
az elvetélt csipkebokormagzat-rügyek,
akár kisiklott marhavagonban a szemek.
Majd szemközt a homokviharral megáll,
és többé senkit, semmit se lát.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-06-10 20:25:10
Utolsó módosítás ideje: 2017-06-10 20:25:10