Gomolygó

Szürke gomolyag vesz körül
elveszek benne pörögve,
szétnyílik az erdő lomkoronája,
s leejt egy erdei tisztásra.
Ott él a családom.
Ők nem látnak, bár anyám, apám néha
felém néznek, éreznek.
Közelükben ülök egy fahasábon
megnyugodva nézem őket
s boldog vagyok.
Itt minden szép.
A kis tisztást egyedül ismerem,
nem jön velem senki látogatóba
emlékeim otthonába.
Halványuló képekről néznek
szeretteim s befogadnak,
megsimogatom arcukat,
ujjaimon emlékek futnak.
Tudom hogy múlt az élet
ki mikor halt született
mit miként cselekedett,
hallom a kacaj hangot,
érzem az érintést, illatot.
A múlt elmúlt.
Lelkem tárházába kerültek
kik mindnyájunkat szerettek.
Az életükről mesélek
régimódi történeteket
de itt az idő elhallgatni.
Kincseim enyémek maradtak
üvegasztal lapja mögé zárva
a szeretet múzeumába.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-09-18 18:11:09
Utolsó módosítás ideje: 2017-09-18 18:14:02