A varrógéprodeó

a kitörölt jegyzetekben lakoznak a legértékesebb gondolatok
minden más csupán fűző-pontos önámítás
egy látványtűzben meghalt kaszkadőr, púderezett szépséghiba
te is csak attól félsz hogy kifecseged végül magad
és a legtöbb amit a világra hagysz
az a dögszag

elhatározzák az elhamvasztottak, hogy újra összerakják magukat
port a porhoz gyúrják testüket bár nem világos minek akarnak ide visszajönni
hisz itt minden csak fogazat
elhervadt szirom-doboz, a gyermeküktől irtózó anyák
aktatáskában hordott látlelete

az egyetlen bajod hogy sosem érezted otthon magad ebben a világegyetemben
a többi már csak bomlás-vizenyő, icike-picike megszálottság
rákos sejt-szövetizzadmány

elmegyünk a varrógép rodeóra
engem is felültetnek a dögre és miközben halotti leplet varr megpróbál levetni a
hátáról de én állom a sarat mert elégedettnek nevelt anyukám
– a csecsemőket csak a tárgyak érdeklik, aztán az ember felnő, és érdekesebbek
lesznek más emberek – mondja nekem a dühöngő varrógép – végül megöregszik, és
ismét csak a tárgyak lesznek fontosak, ez az élet szarforgása
majdnem a hátára fektet tenyésző pesszimizmusával de szerencsére
egyensúlyban tartanak könnyeim

felboncolni egy régi fotót – ringatózni egykori önmagunkon azt tudunk csak
a megszólalásig szeretnék hasonlítani magamra de még a tükör is kiröhög
asztal ez pokol ez és rímel az önámításra
mindenki külvilág

– megváltanálak de kockázatos a műtét – vallja be az ugráló varrógép
a halotti lepel mindjárt kész de nem merem megkérdezni kié lesz végül
– elég egyetlen szót vésnem a tűvel a homlokodra és kiszakadnál a márvány-mélyből
elég egyetlen szót beléd vájnom és kiduzzadna lelked a húsból kifakadna az
élet zsírja de nincs szó erre a szóra – azzal a varrógép
ledob hátáról
(kérjük a Holdon a villanykapcsolókat hogy szalutáljanak a bukásom előtt
szőrecsetes kagylók vagytok úgyis csupán akik hisznek még a sötétségben
pedig a sötétség a gyertyalángok orgazmusa)

így zajlott tehát a nagy és híres varrógép rodeó
megható történet aki hó ettől megolvad – a mészárosok a kloffolt húst ölelik
és a hurkákba zokognak a szépségtől – az evőeszközök pedig egymást aprítják
de nem találnak szájat amibe a másik széttrancsírozott fém-maradványait lapátolhatnák
látod én is inkább oszlásnak indulok ahelyett hogy segítenék
de csak mert előrelátó vagyok és mert meghalni a halál előtt filozófia
de azért bizakodom
olykor elhiszem hogy valami látványos jelenetnek lehetek a megrendezett speciális effektusa
máskor belátom
üres színpadnak suttogott súgólyuk-instrukció vagyok





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kelet-Magyarország,
Feltöltés ideje: 2017-11-14 12:37:17
Utolsó módosítás ideje: 2017-11-14 12:40:42