Az idő morzsolja önmagát.
Ha "piros csövet" talált,
csak befelé somolyog.
Régi, pajzán pillanatok
pattognak szerteszét,
s a csuhé, a burok
lefoszlik, mint kihordott
gyermekről a megviselt
anyatest. Restül az este.
Az idő foga semmit se
fog már az öreg szemeken.
Csak egyetlen huncut
villanás csikland még egyszer
végig a zörgő ízikeken.
