Akkor...

Ha néha még az álmok úgy sodornak,
ha rád feledkeznék egy régi képen,
megértem azt, ahogy velünk okoltad
hogy nem voltunk, s ha nem voltunk, miért nem.

Szemed tüzén a csillagok pokol-vad
időtlen édes kínjait kiégtem,
s ahogy a múltba hullt világom olvad,
már téged sem, már önmagam sem értem.

Megannyi csend, megannyi furcsa átok
mögött a lomha fénybe fúrt keresztek
tövébe fojtva álmaimra látok,

a messzeséged újra visszareszket,
s a nyári út felett a délibábok
színére sóhajos mosolyt eresztek.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-06-14 14:39:52
Utolsó módosítás ideje: 2019-06-14 14:39:52