ahol találkoznak az égi óceánok

azon az estén, mint a mesebeli hableány
még szétnézett e földi világban mielőtt
alábukott. teste nem vált semmivé,
lelke huszonnyolc lélekkel emelkedett
a mennybe.
azóta a parti fák minden sikolyra
ágaikkal a víz fölé nyúlnak,
a híd gerince elnehezül, ahogy a folyóra
szemfedőnek ereszkednek az éjszakák.
a búvárok retináján ezután örökké
ott lebegnek a hajóablakokban kalimpáló széklábak,
mintha emberi testek keresnének kiutat,
de csak vörös terítők kúsznak elő az iszapból.
elnyelt kiáltások buborékai szállnak a felszín felé
a fülsiketítő csendet felkavarva.
miközben a keresők félelme a kudarctól és
még mélyebb félelme a sikertől a tieddé lesz,
az alig kivehető foltokra tekeredik a sodrásban
a hiábavaló idő: élőhalott leszel s te is eltűnsz
az örök várakozásban.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-06-17 05:57:32
Utolsó módosítás ideje: 2019-06-18 10:22:16